Rolling Kids Projekt

Rolling Kids Program – Mobil vagy Telepített KRESZ park az óvodás és kisiskolás korosztálynak. A közlekedés életünk természetes része, amelyre tudatosan fel kell készülni. Felnőttként is bennünk élnek a boldog gyermekévek emlékei, amikor vidáman pedáloztunk egy lábbalhajtós kisautóval, gurultunk a kerékpárunkkal, vagy egy különleges autókormányos járművel, mondjuk egy vidámpark dodzsem pályáján. Manapság széles a kínálat a biztonságos négykerekű pedálosgokartok, a futó és fekvőbiciklik, valamint a kis és nagykerekű rollerekből, de sajnos nem mindenkinek elérhetők ezek az élmények.

Alapítványunk küldetése a közlekedésbiztonságra való nevelés, amelyet már a korai óvodás, kisiskolás időszakban érdemes a gyerekeknek tudatosítani. A Rolling Kids Nemzetközi programja minden gyermeknek – függetlenül attól, hogy hová született – szeretné megadni a pedálos és kormányos járművek vezetésének élményét, valamint még egy nagyon-nagyon fontos célunk, hogy népszerűsítsük és elterjesszük a Rolki speciális fényvisszaverő mellény használatát, viselését a gyerekeknél. Ez a „V”alakú biztonsági mellényt több országban – pl. Svájcban 30 éve – kötelezően hordják az utcán, az intézményen illetve az otthonukon kívül a gyerekek.

Milyen előnye van a pedálos gokartok, kerékpárok, rollerek használatának?

  • a közlekedésbiztonság alapjainak játszva történő elsajátítása,
  • a gyermekek szabad térben eltöltött minőségi idejének növelése,
  • az izmok fejlesztése, koordinációs képesség javítása,

ez a mozgásforma komplexen fejleszti a megosztott figyelmet, koncentrációt, gyorsaságot, térérzékelést, szabálytudatot. Ráadásul a friss levegőn töltött mozgás által erősödik a gyermekek immunrendszere, növekszik az állóképességük, és levezetik a felesleges energiáikat.

.A Rolling Kids Nemzetközi Programja abban segít, hogy minél több rászoruló gyermek megismerje ezeket az élményeket! A program keretében az intézmények, gyermekotthonok, óvodák, iskolák csoportja és osztályai, egy szervezett program keretében ismerkedjenek a tudatos közlekedéssel, a táblákkal és a szabályokkal.

A bárhol összeállítható mobil KRESZ pálya segítségével a gyerekek könnyedén megtanulják a KRESZ táblák, jelzőlámpák jelentését. A vizuális és a mozgásélmény együttes hatására jobban rögzülnek a gyermekeknél a biztonságos közlekedéshez szükséges alapvető szabályok. A biztonságos közlekedéshez a gyerekek különböző pedálos járműveket (pl. gokártok, futóbiciklik, rollerek, háromkerekű fekvőkerékpárok, stb.) használnak, amelyet az alapítvány biztosít.

A játékos élményeket sorversenyek és különböző kellékek is színesíti, mint például ügyességi vezetés, KRESZ Teszt, közlekedéssel kapcsolatos társasjáték és közlekedési helyzetet bemutató puzzle. A résztvevő gyermekek Rolling Kids Mini Jogsit kapnak a program végén, valamint Rolki fényvisszaverő mellényt.

Támogató leszek

Adományozhatsz magánszemélyként és cégként is! Legyen minden gyerekintézetnek saját Kressz Parkja, járművekkel és Rolki láthatósági mellényekkel! Támogatóként Te is megadhatod a támogatni kívánt intézményt! Rolling Kids program a biztonságos közlekedésért!

Támogatást szeretnék

Óvodák, iskolák, gyermekotthonok, intézmények jelentkezését várjuk, hogy minél több mobil közlekedési parkot tudjunk létrehozni! Rolling Kids program a biztonságos közlekedésért!

Vedd fel velünk a kapcsolatot

A Rolling Kids programot a Határtalan Segítség Alapítvány hívta életre. Az alapítvány évek óta támogatja rászoruló gyerekeket, intézményeket. Megszámolhatatlan gyermekjárművet ajándékoztunk már többszáz intézmények, közel 1000 gyermeknek!

A támogatókat örömmel várjuk az adományozásra, hogy mindenki együtt örüljön!

Emléktáblát és rengeteg élményt kapnak a kiemelt támogatók!

Üdvözlünk Tisztelt Érdeklődő!


Amennyiben támogatni kívánod a Rolling Kids Projektet, vagy ha azt szeretnéd, hogy a Te intézményed (óvoda, iskola, gyermekotthon ...stb.) is Rolling Kids Partner legyen, akkor vedd fel felünk a kapcsolatott! Nincs más dolgod, mint kitölteni az alábbi ürlapot! Köszönjük!

close

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Ígérjük, csak a legfontosabb történésekről, előnyökről kapsz tőlünk értesítést!

Soha nem kapsz tőlünk spamet. Olvasd el az Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat ide vonatkozó részét.